A helyi tanú

Fuldoklók hívtak fel telefonon. Felkészületlenül ért a dolog, és mivel nehezen értettem szavukat, tanácstalan is voltam a baj okát illetően. Nevetéstől fuldokoltak, és csak az általuk átküldött videó linkjét követve értettem meg görcsös jókedvük okát.

A link Pajor András atya Miért nem vagyok trientista? című alkotására vezetett, és megvallom, hogy megbabonáztak a látottak. Nem hittem a szemeimnek és füleimnek, kényszeresen néztem meg újra és újra. De nekem nem nevetésre támadt közben kedvem…

Már a felvezető üzenet is kemény próbatétel, mert az atyától megtudhattam, hogy a „trientizmus” „nem az Egyházhoz tartozás útja”, és melyik „trientista” ne tenné magát soron kívül ad acta, kardjába dőlve a hír hallatán? Aztán már-már megnyugszunk, mert Pajor atya közvetlen és könnyed csevegőként tesz engedményt nekünk, a „nem az Egyházhoz tartozás útján” haladóknak, hiszen „van olyan trienti szertartás, amit az Egyház engedélyez, ezzel semmi baj nincs”. Ennél a pontnál már-már elérzékenyültem: értjük és értékeljük az ő szívének nagyvonalúságát?! Nincs baj ezzel! Emberek, Pajor atya szeret bennünket! És ilyen igen-igen nagy lélek láttán talán annyi évszázad szentjei is fellélegezhetnek, hogy „Huhh, de jó, Minden Idők Legnagyobb Pajor atyája elnézi nekünk a trienti misét!”.

És úgy tűnt, hogy Pajor atya nem végez félmunkát, mert következik a súlyos vallomás: „amikor azonban mindezzel önkényeskedünk, úgy, hogy még egy egyetemes zsinatot is kétségbevonunk és relativizálunk, az nem a Katolikus Egyház összetartozása, nem a Szentlélek akarata”. Az összetartozás mestere itt nyilván a trienti vagy az I. vatikáni egyetemes szent zsinatokra gondolt, hiszen azoknak olyan döntései voltak, amelyek de fide köteleznek minden katolikust, és nagyon nem lenne jó relativizálni, holmi pejoratívan használt trientista jelzővel például, netán kétségbevonni ilyen zsinati tanításokat. Horribile dictu önkényeskedni velük!

Sajnos az atya nem állt meg itt, és következett az a rész, amelyet a legtöbbször néztem vissza, már-már végtelenített ismétléssel koptattam a biteket. Az állítólag sokak által neki feltett, a videó címében is szereplő kérdésre (miért nem lett trientista?) a Legnagyobb Pajor így válaszolt: „Miért kellett volna? Alkoholista sem lettem, bagós sem lettem”. És mindezt választékos, utánozhatatlan modorossággal, szemet megbabonázó lebegő tokával, egy rekviem szentmise úrfelmutatását ábrázoló fotó előtt.

Talán jobb lett volna, ha mégis inkább bagóssá válik, minthogy ilyen mondatokat bármikor is kiszalajtson fogai kerítésén.

De őt semmi sem tartotta vissza attól, hogy a rózsaszín elefánt lelkes helyi tanújává váljon. Kérlelhetetlen jóindulat tanúbizonyságát adva betegnek minősíti a „trientistákat”: „Olyan fajta függőségek ezek, amelyek valamilyen vegetatív szempontból, vagy valamilyen rögeszméből alakulnak ki”. De művelt tanítónk tanúságot tesz arról is, hogy tárgyi tudás nem zavarja az ítéletalkotásban: „Lehetséges, hogy tudnék nagyon teológiai alapelveket mondani”, de aztán mégsem tudhatjuk meg, hogy valóban képes lenne-e erre, vagy mert még sosem mondott a „trientizmust” cáfoló teológiai alapelveket, vagy mert azok nem voltak „nagyon teológiai” érvek. Meg aztán különben is, ki várhatná el Pajor atyától, hogy vitába keveredjen? Hiszen ezek a gaz „trientisták” még vele is hajlandók „végelláthatatlan logikátlan vitákba keveredni”, hogy megmentsék a lelkét, megvédjék az igazságot, és Ég Ura ne hagyj el, „mindenre van valami válaszuk”! És az már igazán méltatlan dolog lenne, ha a Legnagyobb Pajornak érveket is kellene prezentálnia vádak és ítélet helyett, nemde?

Nos, én elhiszem, hogy Pajor atya nem örül Legfelsőbb Tanítói Tekintélyének kétségbe vonásán, mert ahogy egy videójában mondta, „ő tanítani van itt, nem vitatkozni”, és végképp nem szeretne komoly, „nagyon teológiai alapelvek” mentén értelmes beszélgetést folytatni. Mert sérülhet benne az, amire leginkább büszke, ami megbabonázott engem is, miközben videóit nézegettem. Mert nála irodalmi “beszélgetés” az, amiben csak ő beszél, és bár a világért sem akarja magát dicsérni, de azért megkapó szerénységgel jegyzi meg, hogy „egyébként nagyon szellemesen” kritizálja a trientistákat, és „kitűnő mémeket” készít róluk. De legfőképpen az igaz tanítás az, amit Ő nyilatkoztat ki megfellebbezhetetlenül, talán leginkább azért, mert végtelen szerénységében is vallja, hogy neki van stílusa és kiválóan artikulál. És lehet e világon erősebb érv ennél arra, hogy igaza van, kérem?!

Régebbi videóinak felvezető képsoraiban még csak a templom előtti padon ült befele forduló lábfejekkel, és írogatott kalligrafikus szép betűkkel, mackósan, már-már forrestgumposan, miközben a kamera felszökkent a Szentlélekig, és az ember csak azt várta, hátha érkezik is onnan valami számára, amint Gumpnál érkezett a tollpihe, de ehelyett ez a videó született. És ebben a videóban már megváltozott az intró, rövid montázsokat látunk egymás után öt kategória szerint rendezve: Író – Költő – Pap – Előadó – Elismert Személy. Ugye értékeljük ebben az utolsó kategóriában megvalósuló dialektikus szerénységet?

Elképzeltem a helyzetet, amint az ő heves tiltakozása ellenére elkészült ez a montázs, hiába küzdött utolsó leheletéig azért, hogy a rajongói hadként tomboló szerkesztők azért csak odategyék a “Szerény személy” kategóriát is, ami őt leginkább jellemzi, nem és nem! Pedig igazán megérthették volna vele együtt Bástya elvtárs örökbecsű mondásának zsenialitását: „Szerénység! Ne tömjénezze magát! Szerénység! Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység.”

És intróinak fejlődését látva, mivel hozzá hasonlóan én sem vagyok pszichiáter, így akárcsak ő, én is bátran merek látleletet írni, úgy vélem, hogy a helyzet fokozódik Pajor atyánál. És bíztathatnám ugyan az igazságnak megfelelően arra, hogy „Folytassa, Szerénységed!”, mert működésével élő példáját adja a rózsaszín elefánt-fázis érvtelenségének, végtelen sekélyességének, az új mise által erősített nárcizmusnak, amelyek mind-mind érvek minden korok örök szentmiséje mellett, mégsem teszem.

Ehelyett fájó szívvel látom, hogy senki sincs Pajor atya környezetében, aki szólna neki, hogy „ne folytasd, bohócot csinálsz magadból, te hólyag!”

És ekkora hiány lenne már az irgalmasság lelki cselekedeteiből is?