Liguori Szent Alfonz: A botrányokozásról

“a farkas pedig elragadja és szétszéleszti a juhokat”  (Jn 10,12)

A farkasok, akik elragadják és szétszórják Jézus Krisztus juhait, a botrányok szerzői, akik nem elégednek meg saját pusztulásukkal, hanem azon fáradoznak, hogy másokat elpusztítsanak. De az Úr azt mondja: “jaj annak az embernek, aki által a botrány történik”. (Mt 18,7) Jaj annak, aki botrányt okoz, és másokat arra késztet, hogy elveszítsék Isten kegyelmét. Origenész azt mondja, hogy “aki mást bűnre késztet, az súlyosabban vétkezik, mint a másik“. Testvéreim, ha van köztetek valaki, aki botrányt okozott, ma igyekszem meggyőzni őt arról a rosszról, amit tett, hogy megbánja azt, és a jövőre nézve óvakodjék tőle. Az első pontban megmutatom, hogy a botrányokozás bűne milyen nagy rosszallást vált ki Istenből; a második pontban pedig azt a nagy büntetést, amellyel Isten a botrányt okozókat fenyegeti.

Első pont.: Arról a nagy rosszallásról, amelyet a botrány bűne okoz Istennek

1. Először is meg kell magyarázni, hogy mit értünk botrány alatt. Íme, hogyan határozza meg azt Szent Tamás: “A botrány olyan szó vagy cselekedet, amely alkalmat ad a felebarát romlására“. (2 II., q. 45, art. 1.) A botrány tehát olyan szó vagy cselekedet, amely által te vagy felebarátod számára a lelke elvesztésének oka vagy alkalma. Ez lehet közvetlen vagy közvetett. Közvetlen, amikor közvetlenül kísérted vagy készteted a másikat a bűn elkövetésére. Közvetett, amikor, bár előre látod, hogy a bűnös szavak vagy cselekedetek a másik számára a bűn okozói lesznek, mégsem tartózkodsz tőlük. De a botrány, legyen az közvetlen vagy közvetett, ha nagy jelentőségű ügyben történik, mindig halálos bűn.

2. Lássuk most azt a nagy rosszallást, amelyet a felebarát lelkének elpusztítása okoz Istennek. Hogy ezt megértsük, meg kell fontolnunk, mennyire drága minden lélek Istennek. Ő minden ember lelkét a saját képmására teremtette. “Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra“. (Ter 1, 26) Más teremtményeket Isten az akaratának egy „fiat”-jával („legyen”) teremtett, de az ember lelkét saját leheletével teremtette. ” az orrába lehelte az élet leheletét“. (Ter 2,7) A felebarátod lelkét Isten öröktől szerette. “Örök szeretettel szerettelek téged“. (Jer 31,3) Sőt, minden lelket arra teremtett, hogy király legyen a Paradicsomban, és hogy társa legyen az ő dicsőségében. “Ezek által nekünk ajándékozta az értékes és rendkívül nagy ígéreteket, hogy általuk részeseivé legyetek az isteni természetnek“. (2 Péter 1,4) A mennyben a szentek lelkét az ő örömének részesévé teszi. “Menj be a Urad örömébe“. (Mt 25,21) Magát adja nekik majd jutalmul. “igen nagy lesz a jutalmad!”. (Ter 15,1)

3. De semmi sem mutatja meg világosabban azt az értéket, amelyet Isten az emberek lelkének tulajdonít, mint az, amit a megtestesült Ige tett a bűntől és a pokoltól való megváltásukért. “Ha – mondja Szent Eucharius – nem hiszed el Teremtődnek, kérdezd meg Megváltódat, hogy mennyire értékes vagy“. Szent Ambrus arról a gondoskodásról szólva, amelyet testvéreink iránt kell tanúsítanunk, azt mondja: “A testvér megváltásának nagy értékét Krisztus halálából ismerjük“. Mindennek az értékét az alapján ítéljük meg, hogy egy értelmes vásárló milyen árat fizetett érte. Nos, Jézus Krisztus az apostol szerint saját vérével vásárolta meg az emberek lelkét. “Mert nagy árat fizettek értetek! “. (1Kor 6,20) Azt mondhatjuk tehát, hogy a lélek ugyanolyan értékű, mint Isten vére. Valóban így fogalmaz Szent Hiláriusz: “Tam copioso munere redemptio agitur, ut homo Deum valere videatur“. Ezért mondja nekünk a Megváltó, hogy bármi jót vagy rosszat teszünk a legkisebbel a testvérei közül, azt vele tesszük. “amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek“. (Mt 25,40)

4. Mindebből következtethetünk arra, hogy milyen nagy az a nemtetszés, amit Istenben kivált, ha egy testvért megbotránkoztatunk, és lelkét tönkretesszük. Elég, ha csak annyit mondunk, hogy akik botrányt okoznak, megfosztják Istent egy gyermekétől, és megölnek egy lelket, akinek üdvösségére vérét és életét áldozta. Ezért nevezi Szent Leó a botrányok szerzőit gyilkosoknak. “Quisquis scandalizat, mortem infert animæ proximi“. Ők a gyilkosok leggonoszabbjai; mert nem a testet, hanem a testvér lelkét ölik meg, és megfosztják Jézus Krisztust minden könnyétől, minden fájdalmától és mindattól, amit azért tett és szenvedett, hogy ezt a lelket elnyerje. Ezért mondja az apostol: “Amikor azonban testvéreitek ellen így vétkeztek, és megsértitek az ő gyönge lelkiismeretüket, Krisztus ellen vétkeztek“. (1 Kor 8,12) Akik egy testvért megbotránkoztatnak, Krisztus ellen vétkeznek; mert, amint Szent Ambrus mondja, megfosztják őt a lélektől, amelyért annyi évet áldozott, és annyi fáradságnak és munkának vetette alá magát. Mesélik, hogy boldog Albertus Magnus harminc évig dolgozott egy fej elkészítésén, amely hasonlított az emberi fejhez, és szavakat mondott; Szent Tamás pedig, attól tartva, hogy ez az ördög közreműködésével történt, fogta a fejet, és összetörte. Boldog Albertus panaszkodott Szent Tamás cselekedetére, mondván: “Harminc év munkáját törted össze rajtam“. Nem állítom, hogy ez igaz, de az biztos, hogy amikor Jézus Krisztus látja, hogy egy lélek botrány miatt elpusztul, meg számonkéri a botrány okozóját, és azt mondja neki: Nyomorult gonosz, mit tettél? Megfosztottál ettől a lélektől, amelyért harminchárom éven át fáradoztam.

5. A Szentírásban olvassuk, hogy Jákob fiai, miután eladták testvérüket, Józsefet, bizonyos kereskedőknek, azt mondták apjának, hogy vadállatok falták fel. “Fera pessima devoravit eum“. (Ter 35,20) Hogy apjukat meggyőzzék mondanivalójuk igazságáról, József kabátját egy kecske vérébe mártották, és bemutatták neki, mondván: “nézd meg, a fiad köntöse-e vagy sem? “. Válaszul a megszomorított apa könnyek között azt mondta: “Fenevad ette meg, vadállat falta fel! (33). Így képzelhetjük el, hogy amikor egy lélek botrány által bűnbe jut, az ördögök Istennek bemutatják annak a léleknek a ruháját, amelyet a Szeplőtelen Bárány, Jézus Krisztus vérébe mártottak, vagyis a kegyelmet, amelyet a botránkoztatott lélek elvesztett, és amelyet Jézus Krisztus a vérével vásárolt meg, és ezt mondják az Úrnak: “Nézd meg, hogy ez a te fiad ruhája-e vagy sem.” Ha Isten képes lenne könnyeket hullatni, akkor keservesebben sírna, mint Jákob, annak az elveszett léleknek, az ő meggyilkolt gyermekének láttán, és azt mondaná: “Ez az én fiam köntöse: egy gonosz vadállat ette meg.” Az Úr keresni fogja ezt a vadállatot, mondván: “Hol van a vadállat? Hol van a vadállat, amely felemésztette gyermekemet?” Amikor megtalálja a vadállatot, mit fog vele tenni?

6. “Megtámadom őket” – mondja az Úr Ozeás prófétája által – “mint a medve, akit megfosztottak kölykeitől“. (Oz 13,8) Amikor a medve az odújához ér, és nem találja kölykeit, körbejárja az erdőt, hogy megkeresse azt, aki elrabolta őket. Amikor megtalálja az illetőt, ó, micsoda dühvel ront rá! Így fog az Úr rárontani a botrányok okozóira, akik megfosztották őt gyermekeitől. Azok, akik botrányt okoztak, azt fogják mondani: Hogyan tudnám jóvátenni a rosszat, amit tettem? Az Úr válaszolni fog: Ha te voltál az oka a kárhozatának, akkor meg kell fizetned nekem a lelke elvesztéséért. “Vérét a te kezeden keresem”. (Ez 3,20) Mózes ötödik könyvében meg van írva: “Ne könyörülj meg rajta, hanem követelj életet az életért” (MTörv 19,21). Elpusztítottál egy lelket, el kell szenvedned a sajátod elvesztését.

Második pont: A nagy büntetés, amellyel Isten azokat fenyegeti, akik botrányt okoznak

7. “Jaj annak az embernek, aki által a botrány történik”. (Mt 18,7) Ha a botrány által Istennek okozott nemtetszés nagy, akkor a büntetésnek, amely a botrány okozóira vár, félelmetesnek kell lennie. Nézzétek, hogyan beszél Jézus Krisztus erről a büntetésről: “Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsik közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tenger mélyébe vetnék”. (Mt 18,6) Ha egy gonosztevő meghal a bitófán, a nézők szánalmát kelti fel, akik legalább imádkoznak érte, ha már nem tudják megszabadítani a haláltól. De ha a tenger mélyére vetnék, senki sem lenne jelen, aki szánakozna sorsán. Egy bizonyos szerző azt mondja, hogy Jézus Krisztus ilyen büntetéssel fenyegeti azt, aki egy testvért megbotránkoztat, annak jeléül, hogy az angyalok és a szentek számára annyira gyűlöletes, hogy nem akarják Istennek ajánlani azt az embert, aki egy lelket a kárhozatra juttatott. “Nemcsak arra nyilvánítják méltatlannak, hogy segítsenek rajta, hanem még arra is, hogy lássák“. (Mansi. cap. iii. num. 4.).

8. Aranyszájú Szent János azt mondja, hogy a botrány annyira utálatos Isten szemében, hogy Ő, bár elnézi a nagyon súlyos bűnöket, a botrány bűnét nem engedheti el méltó büntetés nélkül. “Tam Deo horribile est scandalum, ut peccata graviora dissimulet non autem peccata ubi frater scandalizatur“. Maga Isten mondja ugyanezt Ezekiel próféta által: „Mert Izrael házából minden ember és a jövevények közül bárki, aki Izrael körében tartózkodik, ha elidegenül tőlem, és bálványait szívében hordozza és gonoszsága botrányát arca elé állítja, és mégis a prófétához megy, hogy általa engem megkérdezzen: én, az Úr, majd saját magam felelek neki! Arcomat annak az embernek ellene fordítom és őt intő példává és szóbeszéd tárgyává teszem, kiirtom népem közül”. (Ez 14, 7-8) És valójában a botrány az egyik olyan bűn, amelyet a szentírásban a legnagyobb szigorral büntet Isten. Héliről, mivel nem javította meg fiait, akik botrányt okoztak azzal, hogy ellopták az áldozatul felajánlott húst (mert a szülők nemcsak azzal okoznak botrányt, hogy rossz példát mutatnak, hanem azzal is, hogy nem javítják meg gyermekeiket, ahogyan kellene), az Úr azt mondta: “Íme, olyan dolgot művelek Izraelben, hogy annak, aki meghallja, belecsendül mindkét füle.” (1 Sám 3,11) És a Héli fiai által okozott botrányról szólva az ihletett író ezt mondja: ” Igen nagy volt tehát az ifjak vétke az Úr előtt”. (1 Sám 2,17) Mi volt ez a túlságosan nagy bűn? Az volt, mondja Szent Gergely e szakasz magyarázatában, hogy másokat bűnre vonzott. “Quia ad pecandum alios pertrahebant“.

Miért fenyítették meg Jeroboámot? Mert megbotránkoztatta a népet: “vétkezett, s vétekbe vitte Izraelt“. (1Királyok 14,16) Ácháb családjában, amelynek minden tagja Isten ellensége volt, Jezabelt fenyítették meg a legsúlyosabban. Kidobták az ablakon, és kutyák falták fel, úgyhogy nem maradt más, csak “a koponyája, a lábai és a kezei”. És miért büntették meg ilyen szigorúan? Mert “minden rosszra felbujtotta Achabot“.

9. A botrány bűnéért lett a pokol “Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet“. (Ter 1,1) De mikor teremtette a poklot? Akkor, amikor Lucifer elkezdte elcsábítani az angyalokat az Isten elleni lázadásra. Hogy ne rontsa meg továbbra is azokat, akik hűségesek maradtak Istenhez, a bűne után azonnal száműzték a mennyből. Ezért mondta Jézus Krisztus a farizeusoknak, akik rossz példájukkal megbotránkoztatták az embereket, hogy ők az ördög fiai, aki kezdettől fogva lélekgyilkos. “Ti az ördög-atyától vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok cselekedni”. (Jn 8,44) És amikor Szent Péter botrányt okozott Jézus Krisztusnak azzal, hogy azt javasolta neki, ne engedje, hogy a zsidók elvegyék az életét, és így igyekezett megakadályozni a megváltás beteljesedését, a Megváltó ördögnek nevezte őt. “Menj mögém, Sátán, te botrányt okozol nekem“. (Mt 16,23) És valóban milyen más szerepet töltenének be a botrányok szerzői, mint az ördög szolgáiét? Ha nem segítenék őt ilyen istentelen szolgák, bizonyára nem sikerülne neki ennyi lelket megszereznie. Egy botrányokozó társ több kárt okoz, mint száz ördög.

10. Hiszkija szavaira: ” Íme, javamra válik legkeserűbb keservem” (Iz 38,17), Szent Bernát az Egyház nevében ezt mondja: “Béke a pogányokkal, béke az eretnekekkel, de nincs béke a gyermekekkel“. Jelenleg az Egyházat nem a bálványimádók vagy az eretnekek üldözik, hanem a botrányos keresztények, akik a saját gyermekei. A madárfogáshoz csalétket használunk, vagyis bizonyos madarakat, amelyeket megvakítunk, és úgy kötünk meg, hogy ne tudjanak elrepülni. Így jár el az ördög is. “Amikor – mondja Szent Efrém – egy lelket elkapott, az csapdává válik, hogy másokat megtévesszen“. Miután az ellenség egy fiatalembert a bűnbe taszított, először megvakítja, mint saját rabszolgáját, majd csalinak használja, hogy másokat megtévesszen; és hogy a bűn hálójába vonja őket, nemcsak ösztökéli, hanem kényszeríti is, hogy másokat megtévesszen. “Az ellenségnek – mondja Szent Leó – sok szolgája van, akit arra kényszerít, hogy másokat megtévesszen“. (Serm. de Nativ.)

11. Nyomorult szerencsétlenek! a botrányok szerzőinek a pokolban kell elszenvedniük mindazon bűnök büntetését, amelyekre másokat rávettek. Cesarius elbeszéli (1. 2, c. vi.), hogy egy bizonyos botrányt okozó személy halála után egy szent ember tanúja volt a számonkérésének és elítélésének, és látta, hogy a pokol kapujához érve eléje jöttek mindazok a lelkek, akiket megbotránkoztatott, és így szóltak hozzá: Jöjj, átkozott nyomorult, és vezekelj mindazokért a bűnökért, amelyeket miattad követtünk el. Ekkor rárontottak, és mint megannyi vadállat, elkezdték darabokra tépni. Szent Bernát azt mondja, hogy a többi bűnösről szólva a Szentírás reményt ad a javulásra és a bocsánatra; de azokról, akik botrányt okoznak, mint Istentől elszakadt személyekről beszél, akiknek üdvösségére nagyon kevés remény van. “Lo quitur tanquam a Deo separati, unde hisce nulla spes vitæ esse poterit“.

12. Íme tehát azoknak a nyomorúságos helyzete, akik rossz példájukkal botrányt okoznak, akik társaik előtt, fiatal nők, sőt ártatlan gyermekek jelenlétében szemérmetlen szavakat mondanak, akik e szavak hallatán ezernyi bűnt követnek el. Ha meggondoljuk, hogy e kicsinyek angyali őrei mennyire sírnak, amikor látják őket a bűn állapotában, és mennyire követelik a bosszút Istentől a szentségtörő nyelvek ellen, amelyek megbotránkoztatták őket. Nagy büntetés vár mindenkire, aki gúnyt űz azokból, akik az erényt gyakorolják. Mert sokan a mások megvetésétől és gúnyolódásától való félelmükben elhagyják az erényt, és átadják magukat a gonosz életnek. Mi lesz a büntetése azoknak, akik üzeneteket hoznak, hogy másokat bűnre késztessenek, vagy azoknak, akik saját gonosz tetteikkel dicsekszenek? Istenem, ahelyett, hogy sírnának és megbánnák, hogy megsértették az Urat, örülnek és dicsekednek a gonoszságaikban! Vannak, akik azt tanácsolják másoknak, hogy kövessenek el bűnt; mások arra ösztönzik őket; és vannak, akik rosszabbak az ördögöknél is, és arra tanítanak másokat, hogyan vétkezzenek. Mit mondjunk az apákról és anyákról, akik, bár hatalmukban áll megakadályozni gyermekeik bűneit, mégis megengedik, hogy rossz társaságba járjanak, vagy hogy bizonyos veszélyes házakba járjanak, és megengedik, hogy lányaik fiatal férfiakkal beszélgessenek? Ó, micsoda ostor alatt fogjuk látni az ilyen embereket az ítélet napján!

13. Talán valamelyik családapa azt mondja majd közületek: Akkor én elveszett vagyok, mert botrányt okoztam? Nincs remény az üdvösségre számomra? Nem: nem fogom azt mondani, hogy elveszett a remény számodra, Isten irgalma nagy. Bocsánatot ígért mindenkinek, aki megbánja bűneit. De ha meg akarod menteni a lelkedet, helyre kell hoznod a botrányt, amit okoztál. “Az – mondja Eusebius Emmisenus -, aki sokak pusztulásával tönkretette magát, sokak épülésével váltsa meg magát“. (Hom. x. ad Mon.) Elvesztetted a lelkedet, és botrányaiddal sokak lelkét pusztítottad el. Most kötelességed jóvátenni a rosszat. Ahogyan eddig másokat a bűnre vontál, úgy kötelességed, hogy építő szavakkal, jó példával, a bűnös alkalmak kerülésével, a szentségek látogatásával, a templomba való gyakori imádkozással és a prédikációk látogatásával az erényre vonzd őket. És a mai naptól kezdve kerüljetek, mint a halált, minden olyan cselekedetet és szót, amely másokat megbotránkoztathat. “Elég legyen a saját romlásuk” – mondja Szent Ciprián – “azoknak, akik elbuktak“. (Lib. 1, ep. iii.) Villanovai Szent Tamás pedig azt mondja: “Legyen elég a saját bűnöd neked“. Mi rosszat tett veletek Jézus Krisztus, hogy nem elég, hogy ti magatok megsértettétek őt, hanem még másokat is meg akartok bántani vele? Ez a kegyetlenség túlzás.

14. Vigyázzatok tehát, hogy soha többé a legkisebb botrányt se okozzátok. És ha meg akarod menteni a lelkedet, kerüld, amennyire csak lehet, azokat, akik botrányt okoznak. Ezek a megtestesült ördögök elkárhoznak; de ha nem kerülöd őket, magadat is a kárhozatra juttatod. “Jaj a világnak a botrányok miatt” – mondja az Úr (Mt 18,7), vagyis sokan elvesznek, mert nem menekülnek a botrányt okozó alkalmak elől. De mondhatjátok azt is: Az ilyen ember a barátom; kötelességeim vannak vele szemben; sok szívességet várok tőle. Jézus Krisztus azonban azt mondja: “És ha a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki és dobd el magadtól! Jobb neked fél szemmel az életre bemenned, mint két szemmel a gyehenna tüzére kerülnöd”. (Mt 18,9) Ha egy bizonyos személy a jobb szemed volt is, örökre el kell válnod tőle; jobb, ha elveszíted egy szemedet, és megmented a lelkedet, mint ha megőrized, és a pokolba vetnek.

XXIII. prédikáció – Húsvét utáni második vasárnap

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: