A jámborok eretneksége

Mostanában hozzászoktunk, hogy az eretnek tanítások azoktól jönnek, akik feladata a tanítás tisztaságának őrzése lenne. Az emiatti szükségszerű zűrzavarban a régi logika szerint önkéntelenül is szövetségesnek, az igaz tanítás követőinek és őrzőinek vélünk mindenkit, aki látja és kárhoztatja a zűrzavart, az egyházi közállapotokat, a hitetlenséget, különösen, ha imádkozó, rózsafüzért mondó jámbor hívekről van szó. De sajnos ez mégsem szükségszerűen van így. A gonosz lelkeknek mindegy, hogy valakit visszatartanak a katolikus úttól vagy „túltolják” őket az úton: a lényeg, hogy ne legyenek rajta. Ebben az írásban arról a megtévesztésről lesz szó, amely azért különösen fájó, mert a jámborokat, a választottakat ejti tévedésbe: a jámborok eretnekségéről, a Nagy Figyelmeztetésről. Ez az általános zűrzavarban zavartalanul terjedhet, annál is inkább, mert a papok az utolsó jámbor hívek elvesztésétől félve nem szívesen beszélnek róla.

Ha Isten maga szól hozzám, a kapott magánkinyilatkoztatást pedig leírom és közreadom, nem a saját hitemről teszek tanúbizonyságot, nem teológiai meglátásaimat osztom meg, hanem üzeneteket az isteni eredet igényével. Az isteni eredet igénye viszont komoly dolog, így a világ legtermészetesebb dolga, hogy üzeneteim komolyságát valaminek igazolnia kell. Ha a Szentháromság valamely személyének vagy a Szűzanyának tulajdonítom az üzeneteket, akkor a komolyanvétel első, szükséges, de nem elégséges feltétele az üzeneteim egyezése a katolikus tanítással. Ennek oka egyértelmű: Isten sosem mond ellent magának. Ha viszont az általam terjesztett üzenetek ellentmondanak Isten kinyilatkoztatott tanításának, akár a Szentírásban leírtaknak, akár valamely katolikus hittel vallani szükséges hittétellel kapcsolatban, máris elbuktam a próbát: egészen biztosan nem Istentől származnak az üzeneteim. Származhatnak tőlem, a gonosz lelkektől, vagy együttesen tőlünk. De Istentől biztosan nem. Ezért, ha akár egyetlen dologban ellentmond valamely MDM üzenet a katolikus tanításnak, szükségszerűen elvetendő az összes, mert egy ilyen ellentmondás önmagában megcáfolja az isteni eredetet. És ezek műfajuknál fogva más miatt egyáltalán nem érdemesek figyelemre.

Az MDM üzenetek azonban nem egy ponton tévesek. De, bár megkaptam az üzeneteket könyvek formájában, így törekedhetnék teljesebb vizsgálatra, a fentiek miatt elegendő egy hamis tétel a cáfolathoz – és megvallom, hogy ez jobban is idomul a nagy lelkesültséghez, ami az üzenetek olvasása iránt mutatkozik bennem. Talán azért, mert erre is igaz, hogy jó a fűrészport rágni, csak az ember győzze nyállal…

A kiválasztott téma a vallások egyesítése, egyenlősége, a mindenkire kiterjedő üdvösség, és éppen ezért a vallások, meggyőződések szerinti különbségtétel tilalma.

Úgy tűnik, hogy ez a téma különösen foglalkoztatta MDM sugalmazóját 2011-ben, mert áprilisban és októberben is megjelenik üzenetekben. Mondhatnánk azt is, hogy a sugalmazó példamutatóan együtt mozdult a hivatalos Egyházzal, hiszen októberben került sor az újabb Assisi találkozóra a vallásközi párbeszéd jegyében, és januártól kezdve sok hónapon keresztül visszatérő téma volt az egyházi közbeszédben. Dicséretes összhang is lehetne ez, de MDM üzenete még tovább is tolta a rossz témát a pápánál. Olyannyira, hogy a 2011. október 11-i üzenetben a „Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus” a vallások egyesítésére szólítja fel az amerikai népet, akik szerinte ezzel segíthetnek országukon. Ez a rész a nyomtatásban megjelent „hivatalos” magyar fordításban így hangzik:

Mert azáltal, hogy minden vallású együtt dicsőíti az Atyát, a világ Megteremtőjét, segíthettek országotoknak.”

Ez csak egy példa a sok közül arra, hogy a magyar fordító katolikusabb volt az üzenet szerzőjénél, mert eufemizálva ferdített szöveghű fordítás helyett (vajon az üzenet ilyetén meghamisítása kihívja a szerző vagy sugalmazó haragját?). Az eredeti üzenet ugyanis így hangzik:

For by uniting together all religions, which honour the Father, God the Creator of the world, you can help your country.” Ez pedig ezt jelenti: „Mert az összes vallás egyesítésével, amely tiszteli az Atyát, a világ Teremtő Istenét, segíthettek országotokon.”

Hogy ne legyen félreértés, néhány sorral később ráerősít az irányra:

„Ne különböztessétek meg mások vallását a tietektől, egyszerűen bízzatok Istenben, az Atyában, és Ő válaszolni fog imáitokra.”

Ha nem teszünk különbséget egymás vallása között, nyilván nem jelent problémát egyesíteni azokat. De vajon ez hogyan illeszkedik a katolikus tanításhoz? Ha az Atya a vallások egyesítését és a különbségtétel megszüntetését kéri Krisztus Urunk keresztáldozata és a feltámadása után kétezer évvel, mi értelme volt Jézus halálának? Vagy azt is jelenti ez, hogy Jézus nem akart Egyházat alapítani? És a katolikus tanítás nem az egyedül üdvözítő igaz hit? Mert akkor már három eretnek tételt is magába foglal az állítás. És akkor valóban totál mindegy, hogy mit hiszünk, így egyesíthetjük is a tökéletesen értelmetlen vallásainkat, például az erőforrások nagyobb szinergiája érdekében…

Ezáltal végre a 2011. április 6-i üzenet is különös fényt kapna, mert beteljesedne az abban meghirdetett új evangélium:

„A világon egyetlen egy lelket sem zárok ki, független attól, hogy milyen vallást gyakorolnak.

Tehát ganz egal, hogy milyen vallást követünk. De ha a „Megváltó” szerint mindegy a követett vallás, az azt jelenti, hogy mindegy mit hiszünk, mert mindenképpen üdvözülünk, vagy semmiképpen sem. És valóban, a 2013. március 26-i üzenet kifejti:

„Most azért készítelek fel benneteket, hogy az egész emberiséget meg tudjam menteni, és nemcsak a választottakat, akik nagy alázattal szolgálnak Engem. Én mindnyájatokat akarom, független attól, hogy mit hisztek.”

(A sugalmazó szerző kilétét figyelembe véve az egész könyvben ezt az utolsó mondatot találom a legfélelmetesebb vallomásnak…)

Kivéve, ha nem hisszük el, hogy mindegy a hitvallásunk tartalma, és különbséget teszünk, mert akkor az idézett áprilisi üzenet érvényes:

Szégyelljék magukat azok, akik bár tudatában vannak az Igazságnak, mégis megvetést tanúsítanak a más hitűekkel szemben, és akik azt hiszik, hogy mivel tudomásuk van az Igazságról, és mert magukhoz veszik a Szentségeket, ők fontosabbak az én Szememben. Igen, sok vigasz és öröm van a Szívemben ezen jámbor követőimnek köszönhetően, de amikor megvetnek másokat, vagy elítélik őket vallásuk miatt, akkor nagyon megbántanak Engem.”

Az ítélkezés elítélése máshol is visszatér, hiszen nagyon fontos téma: a fenti példából talán még lehetne mondani, hogy valójában a „megvetést” ítéli el, de valójában az intellektuális és morális ítéletalkotást kifogásolja:

„Ne ítéljetek el másokat. Ne nézzétek le azokat, akikről azt hiszitek, hogy bűnösök és visszautasítják Tanításaimat. Mert ők az Én szememben egyenlők veletek, annak ellenére, hogy nektek megadatott az Igazság ajándéka. Nagy szomorúságot okoz Nekem, amikor ezek a követőim, még ha a jó szándék is vezeti őket, előírják ezeknek a szegény lelkeknek, hogy hogyan éljék életüket. Rossz úton haladnak.” (2011. április 6.)

Durva lenne, ha igyekeznénk előírni bárkinek, hogy hogyan élje az életét, nem? Kik vagyunk mi, hogy ilyent tegyünk? És kicsoda Isten, hogy ilyent kérjen, nemde? Ő nagyon megértő, és abszolút nem igényli a hitből fakadó morális követelmények támasztását, netán a következményekre figyelmeztetést:

Soha ne mondjátok a más vallásúakra vagy szexuálisan más beállítottságúakra, hogy elkárhoznak” (2011. április 6.)

A sugalmazó a Franciscus-féle irgalmasság nagy mestere, mert a szánalmat, azaz egy érzést állítja a cselekedetek intellektuális és morális megítélése helyére, mert „Egyikőtök sem méltó arra, hogy másokat elítéljen”. Ez nyilván igaz, de hogy emiatt az ítélet, mint intellektuális és morális döntés sem jogos cselekedet, az merőben akatolikus újdonság.

„Ezt a leckét ne feledjétek el. Közületek senki sem méltó arra, hogy elítéljen vagy kiértékeljen másokat. Senkinek sincs hatalma, vagy isteni tudása ahhoz, hogy morálisan kiértékeljen másokat. Legyetek mindig elfogulatlanok, és ne feledjétek, hogy azon napon szakadtok el Tőlem, amikor azt hiszitek, hogy Szemeim előtt ti fontosabbak vagytok, mint azok, akiket ti bűnösöknek tartotok.”(2011. április 6.)

Valóban nagy lecke ez számunkra: mert ez azt jelentheti, hogy nem ítélhető meg kívülről egy cselekedet objektív rosszasága vagy bűnössége, tehát nincs objektív rossz, a kívülről nem felismerhető szubjektív tényezők egyedül döntik el egy cselekedet rosszaságát, és bűnt követünk el, amikor megkíséreljük ezek megítélését. Sőt, már akkor is, ha tanítunk erről:

„A tanítás helyett mutassatok szánalmat irántuk. Példamutatásotok által tanítsátok őket. Sohase mondjátok, és meg se próbáljátok azt mondani nekik, hogy elkárhoztak a Szememben; mert ők nem kárhoztak el.” (2011. április 6.)

Elképzeltem, hogy milyen szép is lenne az, ha csak példamutatással lehetne tanítani. Nyilván Isten azért adott értelmet, nyelvet nekünk, tett képessé beszédre bennünket, hogy ezeket ne alkalmazzuk az igazság hirdetésére, csak éljünk bele a nagy világba, példamutatóan, ahogy illik. Vajon Jézus miért nem csak ezt tette? Miért beszélt, tanított? Miért nevezte rókának Heródest, meszelt síroknak, viperák fajzatának a farizeusokat és papokat, miért nem csak a nagybetűs Szánalmat mutatta irántuk? És miért mondta Jézus, hogy „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.”? (Mk 16,15) És biztos Szent Pál is bűnt követett el, amikor szavakkal hirdette az evangéliumot, netán ostorozta a szodomita életmódból látszólag megtérteket, akik valójában nem szakítottak bűneikkel, hiszen:

„Én minden egyes lelket szeretek, minden hitvallásút, bármilyen felekezethez tartozót, mindenfajta szexuális beállítottságút. Mindegyik értékes gyermek Számomra. Egyik sem különb a másiknál. Mivel a bűn mindig jelen lesz, ti mindannyian bűnösök vagytok, emlékezzetek erre; azt szeretném, ha közületek mindenki követné Tanításaimat, és terjesztené Igéimet. Öleljétek meg egymást.

Nos, én nem szeretnék megölelni egy szodomitát sem. És vannak objektív bűnök, a szituációs etika pedig Franciscus világa, nem az evangéliumé, a katolikus Egyház hite az egyetlen üdvözítő vallás, MDM pedig hamis próféta, aki eretnekségeket hirdet.

Az MDM üzenetek követői egy döntő érvre szoktak hivatkozni az üzenetek hitelességét alátámasztandó: arra, hogy az üzenetekben megjövendölt események közül sok bekövetkezett. Ezek közül is kiemelkedő bizonyíték számukra XVI. Benedek lemondásának megjövendölése.

Nem áll módomban utánajárni, hogy a Benedek lemondását előrevetítő üzenetek valóban a lemondás előtt jelentek-e meg, mert a rendelkezésre álló források nem teszik lehetővé (2021-es copyrightos alapmű áll rendelkezésemre). De ha valóban így történt, az az üzenetekben megtalálható eretnekségek fényében kiegészítő bizonyosság arról, hogy legalább részben démoni sugalmazottságúak az üzenetek. A Sátán nem tud jövendölni úgy, ahogy egy igazi próféciában a Szentlélek által történik, de az emberit meghaladó értelme lehetővé teszi számára a folyamatok irányának elemzését, és az ennek nyomán valószínűsíthetően bekövetkező események „megtippelését”. Különösen akkor, ha az adott folyamatok elindításában, irányításában az általa szolgaságba taszított emberek révén neki magának is szerepe van. Ahogy egy közösségi oldalon írta egy hozzászóló egyszer, arra a bugyuta játékra hasonlít ez, mint amikor valaki „megjósolja” neked, hogy nagy csapás fog téged érni, majd jól hátba üt.  

Azok, akik hitelre méltónak tartják az MDM üzeneteket, materiális eretnekségben vannak – feltéve, ha tudatlanságból, jóhiszeműségből követik ezeket. És ebben az esetben azt is mondhatnánk, hogy ezzel tisztes társaságba kerültek, hiszen például a Szűzanya szeplőtelen fogantatása kérdésében maga Aquinói Szent Tamás is materiális eretnekséget gondolt. A materiális eretnekség abban áll, hogy egy hitbeli kérdésben tévedünk, vagy tudatlanságból tagadunk egy hitbeli tételt. Ez csak akkor válik formális, igazi eretnekséggé, így a hit erénye elleni bűnné, ha valakit tájékoztatnak a tévedéséről, és mégis tudva és akarva kitart a makacsságában. A formális eretnekség ugyanis egy hittétellel szembeni vétkes ellenállást jelent; mint ilyen, makacs elutasítása valaminek, ami isteni és katolikus hittel elfogadandó igazság.

Aquinói Szent Tamás materiális eretneksége viszont csak egyszerű tévedés volt, mert hát a legnagyobb elme is hajlamos tévedésre. Ha tudta volna azt, hogy véleménye katolikus dogmával ellenkezik, biztosan azonnal, késedelem és huzavona nélkül, teljes szívből boldogan változtatott volna rajta. Még akkor is, ha azt a dogmát később mondták ki, az Egyház hitét összefoglalva. Mert az eretnekség gyökere, a gőg, nem volt úr rajta, így nem fordulhatott elő, hogy szándékosan ne vesse alá az értelmét Istennek, az Egyháznak és az egyetlen igaz hitnek, ahogyan azt a Szentírás, a szenthagyomány és a tanítóhivatal révén megismerhette.

Befejezésként egy személyes megjegyzés: korábban azt írtam, hogy a legfélelmetesebb vallomásnak azt tartom az üzenetekben, hogy a sugalmazó mindenkit akar, függetlenül attól, hogy mit hisz. Ez az állítás ugyanis egyedül a Sátánra igaz.

De van még egy üzenet, amely semmivel sem marad el ettől:

Most elérkezett a nagy megtévesztés ideje, és Én arra buzdítalak benneteket, hogy imádkozzatok Istenhez a bölcsességért, hogy megértsétek, mi az, ami valóban Tőlem jön, és mi az, ami nem.” (2013. március 26. kedd 21:17)

Miért félelmetes ez? Mert ez a sátáni gúny megnyilvánulása: az üzenetben buzdító nagybetűs “Én” nem Isten, hiszen arra buzdít, hogy Istenhez (harmadik személyben) imádkozzunk bölcsességért, aki tehát különbözik tőle, nem azonos vele.

A tennivalónak ezek alapján talán világosnak kell lennie.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: