Nemsokára egy éve annak, hogy a Püspöki Kar megkapta az alábbi levelet, és ugyanekkor telik le egy év azóta, hogy nem válaszolt rá. Krisztus Király ünnepe óta várom, hogy hátha mégis válaszolnak, de nem tették…
“Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Tisztelt Püspök Atyák!
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a COVID-19 járvány miatt hozott 2020. március 5-i, a 2020. szeptember 4-i rendelkezéseiben, illetve a 2020. november 9-i rendelkezéséhez tartozó liturgikus mellékletben kéri a nyelvre áldoztatás elhagyását, illetve előírja a kézbe áldoztatást.
A rendelkezések nyomán sok katolikus keresztény került lelkiismeretileg nehéz helyzetbe, sokunkat sokszor megfosztottak a szentáldozástól, kigúnyoltak, szidalmaztak, sőt elüldöztek egyházközségeinkből. Megélhettük azt, hogy „ha valaki Krisztusnak vallja őt, azt kizárják a gyülekezetből” (Jn 9,22).
Biztos vagyok abban, hogy nem ez volt a rendelkezések célja, ezért mint a rendelkezések meghozóit tisztelettel kérem a Püspök atyákat az alábbi, teher alatti megfontolások nyomán született kérdések megválaszolására:
A járványügyi rendelkezések a nyelvre áldoztatás tiltásával megfosztják a híveket attól a jogtól, amelyről a Redemptionis Sacramentum instrukció 92. pontja azt mondja, hogy mindenkor fennáll (RS 92.: „…a hívőnek mindig megvan a joga ahhoz, hogy saját választása szerint a nyelvére kérje a szent ostyát…”).
1. Kérdés: Van-e a híveknek mindig joguk arra, hogy nyelvre kérjék az Eucharisztiát, azaz helyes-e a Redemptionis Sacramentum 92. pontját úgy értelmezni, hogy járvány idején is joga van a hívőnek nyelvre áldozni?
Ugyanez az instrukció kimondja, hogy a fentiekben említett, nyelvre áldozás jogát is kimondó 92. pont is olyan rendelkezés, amelynek megsértését objektíven mindig súlyos cselekményeknek kell tekinteni (RS. 173.). A MKPK rendelkezései a nyelvre áldozás tiltásával súlyos kérdésben hoztak az általános szabálynak ellentmondó liturgikus rendelkezést. A Redemptionis Sacramentum 28. pontja úgy rendelkezik, hogy minden liturgiát érintő szabályt, amit egy Püspöki Konferencia a maga joghatósági területén a jog szabályai szerint megalkot, alá kell vetni az Istentisztelet és a Szentségi Fegyelem Kongregációja felülvizsgálatának, ami nélkül semmiféle kötelező erővel nem rendelkezik.
2. Kérdés: A MKPK megítélése szerint a járványügyi rendelkezéseinek liturgiát érintő részei a RS 28. pontjának hatálya alá esnek-e? Rendelkezik-e kötelező erővel a nyelvre áldoztatás püspökkari tilalma?
3. Kérdés: Lehet-e helyesen formált lelkiismerete annak a hívőnek, aki a maga számára lelkiismeretben kötelezőnek ítéli meg a nyelvre áldozást, az Eucharisztiában jelen lévő Úr iránti teljes önátadás, imádás és tisztelet kifejezésére a járvány idején is, vagy az ilyen lelkiismeret ebben a kérdésben objektíven tévesnek nevezhető?
4. Kérdés: Van-e Istennek joga az emberi imádás és tisztelet adott módon kinyilvánított formájához (pl. az Eucharisztia térdre borulva nyelvre fogadására)? Feltételezhetjük-e, hogy az ezirányú évezredes gyakorlat annak bizonysága, hogy a Szentlélek vezette el erre az egyházat, amihez ezért ragaszkodnunk kell, vagy az ember (remélt) egészséghez való joga megelőzi Isten jogát a tiszteletre?
2020. november 22-én, Krisztus a Mindenség Királya ünnepén, az Úrban bízva, imádsággal:
(aláírás, név, lakcím, email-cím és telefonszám az MKPK-nál)“
Hogy miért nem válaszolt a Püspöki Kar, arról nincs információm, csak találgatni tudok. Néhány lehetőség:
- Válaszra sem méltatott, mert hogy jövök én ahhoz, hogy őket kérdezzem;
- Nem válaszolt, mert nem látja szükségét erről beszélni, nem jelentős a probléma, csak én lihegem túl az ügyet;
- Nem válaszolt, mert azt azért mégsem mondhatja, hogy szíve szerint már a járványtól függetlenül rég eltörölte volna a nyelvre áldoztatást;
- Nem válaszolt, mert bár teljesen rossz a megközelítésem és nem látom a dolgok lényegét, nem tart érdemesnek arra, hogy elmondja miért;
- Nem válaszolt, mert a hívek kötelessége a püspökök rendelkezéseinek való vak engedelmesség minden körülmények között, nincs joguk kérdezni;
- Nem válaszolt, mert sokatmondó néma cáfolatát akarta adni a régi bölcsességnek, miszerint „aki sokat kérdez, annak sokat válaszolnak”;
- Nem válaszolt, mert ugyan a rendelkezés szerinte nem mond ellent az egyházjognak, de mi közöm hozzá, hogy miért;
- Nem válaszolt, mert tudja, hogy a rendelkezés ellentmond az egyházjognak, de úgy véli, hogy a súlyos helyzet miatt szükséges meghozni azt;
- Nem válaszolt, mert érvényes rendelkezés látszatát akarta kelteni, bár tudja, hogy nem az, és ezt nem akarja kimondani;
- Nem válaszolt, mert nem tartotta sem jogi, sem szeretetből fakadó kötelességének válaszolni;
Akármely okból nem tette, a nem válaszolásnak önmagán túlmutató jelentősége van.
A levélben idézett RS rendelkezik arról, hogy liturgiát érintő panasz, liturgikus visszaélés esetén a megyéspüspökhöz, vagy a római Pápa primátusa alapján az Apostoli Szentszékhez közvetlenül lehet fordulni, és kéri, hogy a szeretet jegyében először az illetékes püspöknek jelezzék a problémát, akinek meghatározott számú napja van a kivizsgálásra. Nyilván az egyházjogász tudja, hogy fordulhatnék közvetlenül az illetékes kongregációhoz panasszal. És bár gyorsan változnak az idők, a hitletétemény sem tűnik mindig biztosnak, mégis lehet, hogy pozitív választ is kapnék valamikor, és nyilván ezt is tudja, de úgy tűnik, hogy nem érdekli. És ez a fájdalmas ebben.
A kérdésre, hogy megáldoztatható-e nyelvre az, aki lelkiismereti okból kéri ezt, a saját püspökömtől azt az üzenetet kaptam, hogy „hivatalosan nem, a gyakorlatban igen”.
A Püspöki Karnak címzett levelet személyes bizalmam okán külön is elküldtem egy másik püspök atyának. Ő postafordultával egy személyes, igazán atyai levélben külön írt nekem. Bár a feltett kérdésekre nem válaszolt, az volt a gyakorlati tanácsa, hogy az ilyen hívő keressen olyan bölcs papot, aki megáldoztatja nyelvre, ahogy ő és ismeretségi körében minden normális pap a járvány alatt is megáldoztatta azokat, akik nyelvre kérték. Úgy vélte, hogy azzal vétenék Isten akarata ellen, ha ebből túlságosan nagy ügyet csinálnék, elítélve esetleg azokat, akik kézbe áldoznak, vagy akik a rendeletet hozták.
De én nem arra kértem a püspököket, hogy tiltsák be a kézre áldoztatást, és nem ítéltem el azokat, akik így áldoznak, a rendeletet meghozóktól pedig tisztelettel kérdeztem, nem ítéletet mondtam felettük. Már tavaly márciusban azért könyörögtem nekik, hogy irgalmazzanak nekünk, ne tagadják meg tőlünk a szentségeket, ne tiltsák be a nyelvre áldoztatást, majd miután betiltották, novemberben kérdéseket tettem fel a tilalommal kapcsolatban. És talán joggal, mert ahogy a püspök atyának is írtam: ha érvényes és jó rendelkezésről lenne szó, amely a törvényalkotó megfontolt szándéka szerint szolgálja a lelkek üdvösségét, miképpen jelenthetne megoldást kibújni alóla, azaz engedetlen lenni és engedetlen papot keresni, aki nem tartja be, bár be kellene? Ha pedig mégis bölcsnek nevezhető az a pap, aki nem tartja be a rendelkezést, akkor viszont nem bölcs dolog betartani a rendelkezést. De akkor meg miért hoztak ilyen rendelkezést és hogyan állhat fenn?
Az egyházjog az egyház tanításából fakadó, azon alapuló szabályrendszer, amelynek végső célja a lelkek üdvösségének elősegítése. Ha az egyházjogot figyelmen kívül hagyják, vagy úgy alkalmazzák, hogy elszakad a tanítástól, attól független vagy annak ellentmondó hatalomtechnikai, bürokratikus vagy egészségügyi szabályozó eszközzé válik, akkor már nem a lelkek üdvösségét szolgálja, és elveszti létjogosultságát. Nem az ilyen rendelkezés megkérdőjelezése a botrány, hanem az, hogy a rendelkezéssel ellentmondanak az egyházjognak és az egyház tanításának, és ezzel, bármennyire patetikusnak vélik a megfogalmazást, veszélyeztetik lelkek üdvösségét.
Mostanában sokan, egyre többen keresnek jeleket égen, földön, csillagokban, küszöbön álló nagy figyelmeztetésekről beszélnek. Én nem tudok nagyobb figyelmeztetést és jelet elképzelni annál, hogy a pásztorok nem akarják szívükön viselni Krisztus titokzatos teste zarándokló tagjainak üdvösségét, nem akarják megerősíteni azokat, akik halálukon vannak, nem akarják megőrizni és továbbadni a tanítást. Mert innentől kezdve bármi megtörténhet.
„Ezt mondja az, akié az Isten hét lelke és a hét csillag: Tudok tetteidről. Tudom, hogy élőnek neveznek, de halott vagy. Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halálukon vannak. Tetteidet nem találom Istenem előtt teljeseknek. Emlékezzél, hogyan kaptad és hallottad; tarts ki mellette, és térj meg!” (Jel 3,1-3)
Isten bőséges áldása kísérje Önt, hogy ezzel a gazdag tartalommal segíti paptestvéreit és a híveket.
Nagy kegyelem mindnyájunknak, hogy világos beszéddel mutat utat az egyre zavarosabbá váló tanítási és erkölcsi válságban, amellyel Anyaszentegyházunk kénytelen együtt élni, vért hullatva ellene küzdeni.
KedvelésKedvelés
Főtisztelendő Atya,
köszönöm kedves sorait.
IF
KedvelésKedvelés
Szeretném megismerni.
KedvelésKedvelés